Böjti gondolatok

Elkerülhetetlen, hogy el ne érkezzen olyan élethelyzet, amikor szembesülünk azzal, hogy csak magunkra számíthatunk. Amikor nyilvánvalóvá válik: nekem magamnak egyedül kell megoldást, kiutat találni. Az egyedüllét érzete beköszönthet veszteség, gyász következtében. De ránk találhat a magunkra hagyottság lesújtó tapasztalata munkahelyi szituációban is. Akármiképp bukkan is fel egyszer a magány, a magamra utaltság élménye, benne lesz a hiány érzete is. Az a fajta hiány, amit csak egy másik ember jelenléte, érdeklődése, együttérzése vagy együttműködése csillapíthatna. De mivel ő nem áll rendelkezésre, nem elérhető, saját hiányosságaink még jelentősebbnek mutatkoznak, zavaróbbak. A „nincs emberem” állapota sokféle negatív érzéssel jár. Szomorúság, elkeseredettség, kétségbeesés, sőt az értéktelenség érzése is megkörnyékezhet.

A böjt tudatosan hívja elő a rálátást arra a belső űrre, amit a hozzánk közel álló családtag vagy barát jelenléte feledtet, az élet egyéb kellemességei, élvezetei elfednek rövidebb vagy hosszabb ideig. Az étel és ital megtölteni látszik ezt az ürességet, a szeretett személy betölteni sejteti belső hiányainkat. Amikor szabaddá tesszük magunkat a fogyatékosságainkkal szembenézésre, váratlanul keletkező belső feszültségek megélésére, tagadhatatlanul jelentkeznek a régóta ki nem elégített szükségletek és titkolt vágyak. Szembejön a magára hagyott kisgyermek, a csak teljesítményei szerint értékelt iskolás, a csak másokért élő, önmagáról megfeledkezni bármikor kész felnőtt. Megmutatkozik, és nem tehetem meg, hogy nem foglalkozom vele, hiszen hozzám tartozik, az én részem. Énemnek az a része, amely leginkább változásért kiált. Fejlődni kívánkozna.

Hiányaink fájdalmát félelem nélkül átélni nem könnyű, és nem megy automatikusan. Kell hozzá egy lelki vezető, aki lehet egy társ, de betöltheti ezt a szerepet egy cselekvéssor is, az ünnepi rítus. A húsvét ünnepét megelőző böjti hetek kivételes időszakot jelenthetnek a keresztyén ember számára. Évről évre lehetőség kínálkozik szembenézni mély-önmagunkkal, és tudatosítani az isten-alakú űrt lelkünk legrejtekében. A böjt mégsem magányos önvizsgálat csupán; Isten népének közös, szertartásos készülete az új életre. Ezúton is fogékonnyá válni a húsvétkor felfakadó krisztusi élet iránt. Az Úr pedig ezt mondja: „Hívj segítségül engem a nyomorúság idején! Én megszabadítlak, és te dicsőítesz engem.” (50. Zsoltár 15. vers)

dr. Kis Médea