Reformáció 500 a Debreceni Virágkarneválon
aug 18
2017
Különleges installációval készül a Tiszántúli Református Egyházkerület a Debreceni Virágkarneválra a reformáció 500. és a Magyar Református Egyház alapításának 450. évfordulója alkalmából. Az alkotás – amelyet Pikó Sándor képzőművész készít – augusztus 20-án a Nagytemplom előtt lesz látható egész nap.
Virágkarnevál a reformáció jegyében
aug 14
2017
Minden évben augusztus 20-án rendezik meg a debreceni virágkarnevált, amely látványos táncos, és akrobatikus produkciók, valamint szebbnél szebb virágkocsik kíséretében vonul végig a városon. Az idei karnevál azonban részben más lesz, mint az eddigiek, mivel a programsorozatban a reformáció 500 éves jubileumáról is megemlékeznek.
Segíts iskolatáskával!
aug 11
2017
Javában zajlik már a Magyar Református Szeretetszolgálat iskolakezdési kampánya: augusztus 31-ig várják az új vagy használt, de még jó állapotú iskolatáskákat és tanszereket. Az adománygyűjtésről Kőrösi-Gilicze Rékával, a szervezet kommunikációs vezetőjével beszélgettek a reformatus.hu-n.
Filmre vett reformáció
aug 10
2017
Közös városnéző séta Kálvinnal és szívszorító emberi történetek két percbe csomagolva.  Kiválasztották a Reformáció 500 “Az én reformációm” című kisfilm pályázatának nyertes filmjeit, melyekből kiderül: milyen sok jelentéssel bírhat a reformáció üzenete.
Húsz éves a Debreceni Nyilatkozat
aug 6
2017
Húsz évvel ezelőtt, 1997. augusztus 8. és 20. között tartotta meg a Református Világszövetség huszonharmadik nagygyűlését Debrecenben. Miért aktuális ma is a nagygyűlés záró dokumentuma? Fazakas Sándor tanulmánya.
EZ „KÉPTELENSÉG”? - Mikrográfiák a Magyar Nemzeti Múzeum IGE-IDŐK című kiállításában és a Történelmi Képcsarnokban
aug 3
2017
A Magyar Nemzeti Múzeum Ige-Idők - A reformáció 500 éve című kiállításán bemutatott 400 műtárgy különleges tárgyválogatás, hiszen még soha nem látott, 100 különböző intézményben fellelhető egyházi kincs mutatkozik be egy helyen a nagyközönség számára. 
Keep calm, az Isten munkában van
júl 31
2017
„Vannak olyanok, akik csak általad találkozhatnak Istennel, csak úgy tudják megérteni az üzenetet, ahogy te adod át nekik″ - Bella Violetta igehirdetésével búcsúztunk a 8. Csillagponttól.
Debrecen in Wittenberg - 2017
júl 31
2017
Debrecen, a Reformáció városa, a Tiszántúli Református Egyházkerület lelki és szellemi központja képviseli a Magyarországi Református Egyházat a Wittenbergi Reformáció Világkiállításon. Minden érdeklődőt szeretettel várunk 2017. augusztus 2-től 7-ig naponta 10.00 és 18.00 h között a CPCE/GEKE pavilonjában, a Luther Kertben! Debrecen pályázik az Európa Kulturális Fővárosa 2023 címre.
Választ kell adnod!
júl 29
2017
„A reformáció az a pont, amikor megtörténik a csoda az ember életében, amikor magától jön rá, mit kell tennie” – fogalmazott Szanyi György kárpátaljai lelkipásztor péntek esti áhítatában. A Csillagpont utolsó teljes napján a résztvevők arra a kérdésre keresték a választ, hogyan lehetnek ők is a reformáció folyamatának részeseivé. 
Vetkőzzetek, öltözzetek, repüljetek!
júl 29
2017
A találkozó napjai alatt valamit levetkőztünk, és valami újba öltöztünk fel lélekben. Miért tettük ezt? Hogy merjünk álmodni, és megtenni azt, ami lehetetlen – erre buzdított Mike Pál utolsó csillagpontos főelőadásában.