Múzeumlátogatást helyettesítő programok
ápr 14
2015
Április 11-től május 31-ig a Debreceni Református Kollégium felújítási munkái miatt zárva tart a Kollégium Múzeuma, de csoportoknak múzeumlátogatást helyettesítő programokat kínálnak, amelyek az alábbiak:
Országos Bibliai Történetmondó Verseny
ápr 10
2015
Idén immár 16. alkalommal hirdették meg az Országos Bibliai Történetmondó Versenyt. A megmérettetésnek a szervező gyulai Magvető Református Általános Iskola adott otthont április 10-én, pénteken. 
Gyűjteményi kötetek
ápr 10
2015
Öt kötet jelent meg a közelmúltban, a Tiszántúli Református Egyházkerület Gyűjteményének gondozásában. A könyveket és azok közül is az utolsót, a Borsos Józsefről, Debrecen város egykori építészéről szóló kötetet a Város Napjához kapcsolódó rendezvények keretében mutatták be április 9-én az Apolló Moziban. 
Erdélyben Határtalanul
ápr 9
2015
Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő HAT-14-01-0406 Határtalanul! pályázata keretében a kisújszállási Móricz Zsigmond Református Kollégium, Gimnázium, Szakközépiskola és Általános Iskola Arany János Általános Iskola Tagintézményének hetedikesei (31 diák) „Irodalmi emlékek nyomába Erdélyben” címmel erdélyi körúton vettek részt április 1-6. között. 
Hó, jég, tél nem volt rég
márc 30
2015
Három éve működik a Dóczy Gimnáziumban a Digi Fotó Szakkör, amelyet Buka László tanár úr alapított és vezet. A kör 12 tagjának alkotásaiból március 27-én nyílt kiállítás az intézményben Hó, jég, tél nem volt rég címmel. 
Isten nevében szólni nehéz, de szép feladat
márc 27
2015
„Nagypénteken a Golgotához úgy kell érkeznünk, hogy minden kérdésünkre legyen válasz, hogy így csak az ünnepi érzést, az ünnep üzenetét tudjuk átadni”- mondta prédikációjában, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem Oratóriumában tartott legációba kibocsátó ünnepi istentiszteleten Bartha Gyula csengeri lelkipásztor.
Március 15-i ünnepségek a Bethlen Gábor Gimnázium diákjainak részvételével
márc 13
2015
A Bethlen Gábor Református Gimnázium március 15. tiszteletére pénteken nemzeti és helytörténeti témanapot tartott. A témanap ünnepi istentisztelettel és műsorral kezdődött a tornateremben.
Nemzeti és helytörténeti nap a Bethlenben
márc 12
2015
A Bethlen Gábor Református Gimnázium március 15. tiszteletére pénteken nemzeti és helytörténeti témanapot tart.
Gyermekeknek szóló foglalkozások a Múzeumban
márc 10
2015
Több érdekes programmal is várja márciusban a gyermekeket a Debreceni Református Kollégium Múzeuma.
Emeletet húztak a Szőnyi-iskolára
márc 10
2015
A vásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola rekonstrukciója a közelmúltban fejeződött be: a leglátványosabb változás, hogy emeletet építettek a tanintézményre.