NULL
Tanévzáró koncert a Kántusnál - hanganyaggal
2018. június 06.

A Debreceni Kollégiumi Kántus 279. munkaévének záróhangversenyérére 2018. június 5-én került sor a Díszteremben.

A hangversenyt Fekete Károly, tiszántúli püspök nyitotta meg. „Különleges esztendő után vagyunk. Ez a Kántus életében is emlékezetes marad, hiszen tizenegy állomásos koncertkörúttal bejárták az egész Kárpát-medencét. Örvendetes, hogy a 280. évben is tovább folytatódik az énekes szolgálat” – mondta, majd a 100. hálaadó zsoltárral zárta szavait: „Ujjongjatok az ÚR előtt az egész földön! / Szolgáljatok az ÚRnak örömmel, vigadozva járuljatok színe elé! / Tudjátok meg, hogy az ÚR az Isten! Ő alkotott minket, az övéi vagyunk: az ő népe és legelőjének nyája. / Menjetek be kapuin hálaénekkel, udvaraiba dicsérettel! Adjatok hálát neki, áldjátok nevét! / Mert jó az ÚR, örökké tart szeretete, és hűsége nemzedékről nemzedékre.”

alt

Az ünnepélyes alkalmon énekelt Deák Emőke és Andrássy György is, továbbá zongorán és orgonán Sárosi Dániel is közreműködött.

A koncerten Berkesi Sándor és Arany János vezényelt, valamint Benkő Krisztián egyetemi hallgató, aki a kórusban eltöltött gyakorló félév végén két mű vezénylésével ezen az estén teljesítette karvezetői vizsgáját.

A hangversenyt megelőzően Tóth Emese készített interjút az Európa Rádióban Berkesi Sándor karnaggyal:

Audió betöltése...

Az évadzáró koncert műsora itt érhető el:

http://ttre.hu/programajanlo/evadzaro-hangverseny