Hálaadó istentisztelet Tyukodon
2011. április 03.

A Református Gyermekvédelmi Szolgálat- Nevelőszülői Hálózat 2011. április 3-án, a vasárnap délutáni istentisztelet keretében indított szolgálatba 16 újonnan kiképzett nevelőszülőt.

Az ünnepélyes fogadalomtételre a tyukodi református templomban került sor. Az igehirdetés szolgálatát. Bartha Gyula a Szatmári Református Egyházmegye Esperese végezte.

Az ünnepélyes fogadalomtétel után Lakatos Illés helyi lelkipásztorral együtt adták át az új munkatársaknak a tanúsítványokat és emléklapokat.

Ezt követően Dr. Fábián Ildikó intézményvezető szólt az egybegyűltekhez, kiemelten megköszönve a tyukodi gyülekezetnek és lelkipásztorának segítő, befogadó szeretetét.

Az ünnepi alkalom szeretetvendégséggel zárult.

Kérjük Istent, hogy oltalmazó szeretete vezesse továbbra is szolgálatunkat!

Nevelőszülői Hálózat

Napi ige
2015.04.21.
Gal 4,21–31
21 Mondjátok meg nekem ti, akik a törvény uralma alatt akartok lenni, nem halljátok, mit mond a törvény? 22 Mert meg van írva, hogy Ábrahámnak két fia volt: az egyik a rabszolganőtől, a másik a szabad asszonytól. 23 De a rabszolganőtől való csak test szerint született, a szabad asszonytól való viszont az ígéret által. 24 Ez képes beszéd, mert ezek az asszonyok két szövetséget jelentenek. Az egyik a sínai-hegyi szövetség, amely szolgaságra szül: ez Hágár. 25 Mert Hágár a Sínai-hegy Arábiában, megfelel a mostani Jeruzsálemnek, amely szolgaságban van fiaival együtt. 26 De a mennyei Jeruzsálem szabad: ez a mi anyánk. 27 Mert meg van írva: „Ujjongj, te meddő, aki nem szültél, vigadj és örvendj, aki nem vajúdtál, mert több a gyermeke az...
Hírlevél
Ha rendszeresen szeretne
értesülni Egyházkerületünk híreiről, programjairól, Iratkozzon fel hírlevelünkre.
feliratkozás
Európa Rádió Kálvin emlékévek Lícium