Újszövetség magyar és ukrán nyelven – Kárpátalján
okt 20
2017
2015 végén hirdette meg a Magyar Bibliatársulat azt az adománygyűjtést, amelynek célja egy kétnyelvű, magyar-ukrán Újszövetség kiadása volt. 
Elhunyt Széles Lajos József
okt 20
2017
Mély fájdalommal, de Isten akaratában és a feltámadás reményében megnyugodva tudatjuk, hogy Széles Lajos József, a TITÁSZ egykori dolgozója, a Debreceni Református Egyházmegye világi tanácsbírója 2017. október 4-én, életének 87. évében megpihent.
„Vigyél tovább, mint a lábam tudna menni!” – regionális ifinap Nyíracsádon
okt 18
2017
Negyedik alkalommal rendezte meg a Nyíracsádi Református Egyházközség október 14-én a Nyíracsádi Református Regionális Ifinapot, a helyi művelődési házban. Az idei alkalmon mintegy 80-an vettek részt, Nyírábrány, Hajdúsámson, Hajdúböszörmény, Balmazújváros, Debrecen, Ottomány, és Érmihályfalva gyülekezeteiből. Áhítat, zenés dicsőítés, előadás, táncház, kézműves foglakozás és imaséta segítette a fiatalokat közelebb kerülni a Teremtőhöz.
Ünnepélyes alapkőletétel Fehérgyarmaton
okt 15
2017
Október 15-én ünnepélyes keretek között tették le a Fehérgyarmati Református Egyházközség fenntartásában működő Kölcsey Ferenc Református Általános Iskola új épületének alapkövét. A Reformáció 500 jubileumi emlékév kiemelkedő eseményén részt vett dr. Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter, aki beszédében üdvözölte az egyházi intézmények növekvő szerepét a hazai közoktatásban.
Közös nyilatkozat
okt 14
2017
Közös nyilatkozatot fogadott el a Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház a reformáció kezdetének ötszázadik évfordulóján tartott ünnepi emlékzsinaton 2017. október 13-án a budapesti fasori református templomban.
„Nincs ártatlan emlékezés”
okt 14
2017
Úrvacsorás istentisztelettel és közös zsinati üléssel ünnepelte a reformáció ötszázadik évfordulóját a Magyarországi Református Egyház (MRE) és a Magyarországi Evangélikus Egyház (MEE) Zsinata október 13-án Budapesten.
Presbiteri találkozó Fehérgyarmaton
okt 13
2017
Presbiteri találkozót tartottak a Hirdesd az Igét! programsorozat szatmári napok keretében 2017. október 1-én Fehérgyarmaton. A találkozón 360 presbiter vett részt.
„Uram, Te voltál hajlékunk, nemzedékről nemzedékre” - 20 éves az Ebesi Református Templom
okt 12
2017
2017. október 8-a az ebesi gyülekezet életében egy kiemelkedő dátum, fontos esemény időpontja. Sőt, azt is mondhatjuk, hogy kétszeresen is kiemelkedő volt ez a nap. Ezen a napon ugyanis hálaadó ünnepi istentisztelet keretében emlékezhettünk meg a reformáció 500., valamint az Ebesi Református Templom építésének huszadik évfordulójáról.
Ünnepi alkalmak a Reformáció 500 éves évfordulóján az Abádszalóki Református Egyházközségben
okt 12
2017
2017. szeptember 19-én 17 órakor ünnepi gyülekezet várta a Vándorbibliát az abádszalóki református templomban. A kijelölt igeszakaszokat a presbitérium tagjai olvasták fel.    
Első Családi Nap a Tiszaburai Református Egyházközségben
okt 12
2017
2017. szeptember 9-én szombat 11 órai istentiszteletre gyűltek össze a Tiszaburáról elszármazott testvéreink, valamint az itthon élők. Az istentiszteleti szolgálatot Erdei István lelkipásztor, mint vendég igehirdető végezte.